A MICROSOFT SZOFTVERLICENC-FELTÉTELEI

XBOX

HA ÖN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TERÜLETÉN ÉL, VAGY ÜZLETI VÁLLALKOZÁSÁNAK SZÉKHELYE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN VAN, OLVASSA EL AZ ALÁBBI, „KÖTELEZŐ VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS ÉS CSOPORTOS PEREKRŐL VALÓ LEMONDÁS” CÍMŰ RÉSZT. EZEK A RENDELKEZÉSEK SZABÁLYOZZÁK A JOGVITÁK RENDEZÉSÉT.

Ezek a licencfeltételek az Ön és a Microsoft Corporation (vagy annak kapcsolt vállalkozásai, partnerei) között kötött szerződésnek tekintendők. A feltételek a fent megnevezett szoftverre és a Microsoft bármely szolgáltatására vagy szoftverfrissítésére vonatkoznak (kivéve, ha egy adott szolgáltatást vagy frissítést új vagy kiegészítő feltételek kísérnek, ebben az esetében ezek az eltérő feltételek az új változatra vonatkoznak, és nem módosítják az Ön vagy a Microsoft a korábban frissített szoftverrel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos jogait). HA BETARTJA EZEKET A LICENCFELTÉTELEKET, AZ ALÁBBI JOGOKAT BIZTOSÍTJUK ÖNNEK. A SZOFTVER HASZNÁLATÁVAL ÖN ELFOGADJA EZEKET A FELTÉTELEKET.

1. TELEPÍTÉSRE ÉS HASZNÁLATRA VONATKOZÓ JOGOK.

a) Általános. Ön engedélyt kap, hogy telepítse és futtassa a szoftver egy példányát legfeljebb tíz darab Windows 10 rendszerű eszközön, amelyeket az Ön Windows Store-fiókjához kell társítani. A szoftver kizárólag Windows rendszerben használható.

b) Harmadik felektől származó szoftverek. A szoftver a jelen szerződés alapján vagy különálló feltételek alapján az Ön számára licencelt, harmadik felektől származó alkalmazásokat is tartalmazhat. A harmadik felektől származó alkalmazásokra vonatkozó licencfeltételek, értesítések és forrásmegjelölések (ha vannak ilyenek) az interneten keresztül elérhető a http://aka.ms/thirdpartynotices oldalon vagy a kapcsolódó tájékoztatófájlban. Az ilyen alkalmazásokat más megállapodások is szabályozhatják, azonban az alább ismertetett felelősségkizárásokat, korlátozásokat és nyilatkozatokat az irányadó jog által megengedett mértékben alkalmazni kell.

c) Nyílt forráskódú komponensek. A szoftver harmadik fél szerzői joga által védett, nyílt forráskóddal (de a forráskód közzétételére vonatkozó kötelezettséggel) licencelt szoftvereket is tartalmazhat. A kérdéses licencek egy példányát megtalálja a „ThirdPartyNotices” nevű fájlban vagy a kapcsolódó tájékoztatófájlban.

d) A Microsoft szolgáltatási szerződése. A szoftver bizonyos funkciói hozzáférést biztosítanak online szolgáltatásokhoz, valamint online szolgáltatásokra épülnek. Ezeknek a szolgáltatásoknak (de nem a szoftvernek) a használatát a Microsoft szolgáltatási szerződésében foglalt különálló feltételek és adatvédelmi elvek szabályozzák. A szolgáltatási szerződés a következő címen érhető el: http://go.microsoft.com/fwlink/?linkid=398923. Kérjük, olvassa el ezeket a feltételeket. Nem garantált, hogy a szolgáltatások az Ön régiójában is elérhetőek.

2. ADATGYŰJTÉS. A szoftver bizonyos körülmények között adatokat gyűjt Önről és a szoftver használatáról, és elküldi ezeket az adatokat a Microsoftnak. A Microsoft ezeket az adatokat a szolgáltatás biztosítása céljából, valamint a Microsoft termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztésére használja fel. Az adatgyűjtés megtiltására vonatkozó jogokról (ha vannak ilyenek) a termékdokumentációban olvashat. A szoftver egyes funkciói lehetővé teszik az alkalmazások azon felhasználóival kapcsolatos adatgyűjtést, akik megnyitják vagy használják a szoftvert. Ha ezekkel a funkciókkal engedélyezi az adatgyűjtést az alkalmazásokban, be kell tartania a hatályos jogszabályokat, beleértve a kötelező felhasználói hozzájárulás kikérését is, és létre kell hoznia egy könnyen elérhető adatvédelmi szabályzatot, amely pontosan tájékoztatja a felhasználókat arról, hogy Ön hogyan használja, gyűjti és továbbítja adataikat. A Microsoft adatgyűjtési és -felhasználási gyakorlatairól további információkat talál a termékdokumentációban és a Microsoft adatvédelmi nyilatkozatában, amely a következő oldalon érhető el: https://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=521839. Ön vállalja, hogy betartja a Microsoft adatvédelmi nyilatkozatában foglalt rendelkezéseket.

3. A LICENC HATÓKÖRE. Ön csak licencet kap a szoftverhez, nem vásárolja meg azt. A Microsoft minden további jogot fenntart. Ha az irányadó jog szélesebb körű jogokat nem biztosít Önnek, akkor Önnek tilos:

a) megkerülni a szoftver technikai korlátozásait, amelyek csak bizonyos módokon engedélyezik a szoftver használatát;

b) visszafejteni, dekompilálni vagy komponenseire bontani a szoftvert, vagy ezeket a műveleteket megkísérelni, kivéve és kizárólag olyan mértékben, amennyire azt a szoftver részét képező, nyílt forráskódú komponensek használatát szabályozó harmadik felektől származó licencfeltételek megkövetelik;

c) a Microsoft vagy beszállítói által a szoftverben elhelyezett értesítéseket eltávolítani, minimalizálni, blokkolni vagy módosítani;

d) a szoftvert kereskedelmi, nonprofit vagy bevételt termelő tevékenységek során felhasználni;

e) a szoftvert törvényellenes módon, valamint rosszindulatú programok létrehozására vagy terjesztésére használni; továbbá

f) a szoftvert önállóan hosztolt megoldásként, mások általi használat céljából megosztani, közzétenni, terjeszteni vagy kölcsönbe adni, valamint a szoftvert vagy a jelen szerződést harmadik felekre átruházni.

4. VIDEOKODEKEK. A TERMÉK AZ AVC, A VC-1 ÉS AZ MPEG-4 PART 2 VIZUÁLISSZABADALOM-PORTFÓLIÓ SZEMÉLYES ÉS NEM KERESKEDELMI CÉLÚ HASZNÁLATRA SZÓLÓ LICENCEIT HASZNÁLJA, AMELYEK LEHETŐVÉ TESZIK, HOGY A FOGYASZTÓ: (i) A FENTI SZABVÁNYOK („VIDEOSZABVÁNYOK”) HASZNÁLATÁVAL KÓDOLJA VIDEÓIT VAGY (ii) AVC, VC-1 VAGY MPEG-4 PART 2 KÓDOLÁSÚ, SZEMÉLYES VAGY NEM KERESKEDELMI CÉLÚ TEVÉKENYSÉGEKBEN ÉRDEKELT MÁSIK FOGYASZTÓTÓL VAGY ILYEN TÍPUSÚ VIDEÓK BIZTOSÍTÁSÁRA LICENCCEL RENDELKEZŐ VIDEOSZOLGÁLTATÓTÓL KAPOTT VIDEÓKAT DEKÓDOLJON. A LICENC A FENTIEKTŐL ELTÉRŐ FELHASZNÁLÁSI MÓDOKRA NEM ÉRVÉNYES. TOVÁBBI INFORMÁCIÓKAT A MPEG LA, L.L.C. VÁLLALATTÓL KÉRHET. LÁSD: http://aka.ms/mpegla.

5. KIVITELI KORLÁTOZÁSOK. Ön köteles betartani a szoftverre vonatkozó összes hazai és nemzetközi exporttörvényt és -rendeletet, amelyek a célállomásokra, a végfelhasználókra és a végfelhasználásra vonatkozó korlátozásokat tartalmazhatnak. A kiviteli korlátozásokkal kapcsolatos további információkért látogasson el a következő oldalra: http://aka.ms/exporting.

6. TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK. Jelen szerződés értelmében a Microsoft semmilyen támogatási szolgáltatást nem köteles nyújtani a szoftverhez. Az esetlegesen nyújtott támogatást „adott állapotban”, „hibákkal együtt”, mindenféle garancia nélkül biztosítjuk.

7. FRISSÍTÉSEK. A szoftver rendszeresen megkeresi az elérhető frissítéseket, és letölti, majd telepíti őket. Frissítéseket kizárólag a Microsofttól vagy más hivatalos forrásokból szerezhet be. Előfordulhat, hogy a Microsoft frissíteni kívánja a rendszert, hogy új funkciókat biztosítson Önnek. Ön vállalja, hogy előzetes értesítés nélkül fogadja ezeket az automatikus frissítéseket. Lehetséges, hogy a frissítések nem tartalmaznak vagy nem támogatnak minden létező szoftverfunkciót, szolgáltatást vagy perifériás eszközt.

8. KÖTELEZŐ VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS ÉS CSOPORTOS PEREKRŐL VALÓ LEMONDÁS. Az alábbi részben foglaltak csak abban az esetben érvényesek, ha az Ön állandó lakhelye vagy vállalkozásának székhelye az Egyesült Államokban van. Az Ön és a Microsoft közötti jogviták esetén Ön és a Microsoft megegyezik abban, hogy 60 napon át megpróbálják egymás között, külső segítség nélkül rendezni a vitát. Ha ez nem sikerül, Ön és a Microsoft vállalják, hogy alávetik magukat az Amerikai Választottbírósági Egyesület (American Arbitration Association) előtt, a Szövetségi Választottbírósági Törvény („FAA”) alapján lefolytatott egyéni választottbírósági eljárásnak, és nem indítanak bíró vagy esküdtszék előtt zajló pert egymás ellen. A jogvitát egy semleges választottbíró fogja eldönteni. A felek kizárják a csoportos pereket, a csoportos választottbíráskodási eljárásokat, valamint a privát főügyészi pereket, és minden más olyan eljárást, amelyben valaki más képviseli a feleket. Az egyéni eljárások egyesítése is csak a felek hozzájárulásával engedélyezett. A teljes választottbírósági megállapodás további feltételeket tartalmaz, amelyek a következő oldalon olvashatóak: http://aka.ms/arb-agreement-1. Ön és a Microsoft elfogadja ezeket a feltételeket.

9. TELJES MEGÁLLAPODÁS. Jelen szerződés (a Microsoft által a kiegészítésekre, frissítésekre vagy harmadik felektől származó alkalmazásokra vonatkozóan biztosított feltételekkel együtt) a szoftverhez kapcsolódó teljes megállapodásnak tekintendő.

10. IRÁNYADÓ JOG ÉS A JOGVITÁK MEGOLDÁSÁNAK HELYE. Ha Ön az Egyesült Államokban vagy Kanadában szerezte be a szoftvert, a jelen szerződést, a szerződésszegéshez kapcsolódó követeléseket, valamint minden más követelést (fogyasztóvédelem, versenyjog megszegése, kártérítési igények stb.) a kollíziós jogszabályoktól függetlenül az Ön lakhelyének (vagy vállalkozás esetén a székhelyének) megfelelő állam vagy tartomány jogszabályai szerint kell értelmezni, azzal a kivétellel, hogy a választottbíráskodással kapcsolatban az FAA szabályai tekintendők érvényesnek. Ha a szoftvert bármely más országban szerezte be, akkor ennek jogszabályai érvényesek, azzal a kivétellel, hogy a választottbíráskodással kapcsolatban az FAA szabályait kell figyelembe venni. Azokban az esetekben, amelyekre az Egyesült Államok szövetségi joghatósága vonatkozik, Ön és a Microsoft minden bíróságra vitt jogvita esetén kizárólagos joghatóságot ad King County, Washington szövetségi bíróságának (kivéve a választottbíráskodást). Ha nem, Ön és a Microsoft minden bíróságra vitt jogvita esetén kizárólagos joghatóságot ad King County, Washington legfelsőbb bíróságának (kivéve a választottbíráskodást).

11. A FOGYASZTÓK JOGAI, REGIONÁLIS ELTÉRÉSEK. Ez a szerződés konkrét jogok leírását tartalmazza. Elképzelhető, hogy Ön állama, tartománya vagy országa törvényei szerint más jogokkal (például fogyasztói jogokkal) is rendelkezik. A Microsofttal kapcsolatos jogviszonytól függetlenül Ön jogokkal rendelkezhet azzal a féllel szemben is, akitől beszerezte a szoftvert. Ez a megállapodás nincs hatással az Ön egyéb jogaira, kivéve ha ezt az Ön államának, tartományának vagy országának jogszabályai megengedik. Ha például Ön az alábbi régiók egyikében szerezte be a szoftvert, vagy ha az adott országban kötelező jogszabályok érvényesek a szoftverre, akkor a következő rendelkezések is vonatkoznak Önre:

a) Ausztrália. Az ausztrál fogyasztóvédelmi törvény szerint a termékre jogszabályi garanciák vonatkoznak. A jelen szerződés egyetlen rendelkezése sem hivatott befolyásolni ezeket a jogokat.

b) Kanada. Ha a szoftvert Kanadában szerezte be, az automatikus frissítési szolgáltatás kikapcsolásával, az eszköz internetkapcsolatának kikapcsolásával vagy a szoftver eltávolításával elutasíthatja a frissítéseket (ha és amikor azonban ismét csatlakozik az internethez, a szoftver folytatni fogja a frissítések keresését és telepítését). A termék dokumentációja (ha van) is leírást tartalmazhat arról, hogy hogyan kapcsolhatja ki az adott eszközön vagy szoftverben a frissítéseket.

c) Németország és Ausztria.

i. Garancia. A megfelelő licenc beszerzése esetén a szoftver képes lesz biztosítani a Microsoft által a szoftverhez adott anyagokban leírt lényegi funkciókat. A Microsoft azonban nem biztosít szerződéses garanciát a licencelt szoftverre vonatkozóan.

ii. Felelősségkorlátozás. A Microsoft a jogszabályoknak megfelelően felelősségre vonható a szándékos károkozás és a súlyos gondatlanság esetei, a termékfelelősségre vonatkozó törvény (Product Liability Act) alapján benyújtott kárigények, valamint a halálesetek és személyi sérülések esetén.
Az előző ii. pontban foglaltak mellett a Microsoft csak akkor vonható felelősségre csekély gondatlanságért, ha a Microsoft olyan lényegi szerződési feltételeket szegett meg, amelyek feltétlenül szükségesek a jelen szerződés teljesítéséhez, amelyek megszegése megkérdőjelezi a jelen szerződés hasznát, és amelyek folyamatos betartása észszerűen elvárható a másik féltől (ezek az úgynevezett „alapvető kötelezettségek”). A csekély gondatlanság egyéb eseteiben a Microsoft nem vonható felelősségre.

12. GARANCIANYILATKOZAT. A SZOFTVERT „ADOTT ÁLLAPOTBAN” LICENCELJÜK ÖNNEK. ÖN VISELI A SZOFTVER HASZNÁLATÁNAK KOCKÁZATÁT. A MICROSOFT NEM AD KIFEJEZETT GARANCIÁT, JÓTÁLLÁST SEM EHHEZ KAPCSOLÓDÓ FELTÉTELT. A MICROSOFT A HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKBEN KIZÁR MINDEN KÖZVETETT GARANCIÁT, IDEÉRTVE A KERESKEDELMI MEGFELELŐSÉGRE, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA ÉS A NEMLEGES MEGÁLLAPÍTÁSRA VONATKOZÓ GARANCIÁKAT.

13. A KÁROK KORLÁTOZÁSA ÉS KIZÁRÁSA. HA ÖN A FENTIEKBEN SZEREPLŐ KORLÁTOZÁSOK ELLENÉRE JOGOSULT KÁRTÉRÍTÉST KÖVETELNI A MICROSOFTTÓL, A MICROSOFT ÉS BESZÁLLÍTÓI MINDÖSSZESEN 5,00 USD ÖSSZEGŰ KÖZVETLEN KÁRTÉRÍTÉST KÖTELESEK MEGFIZETNI ÖNNEK. ÖN NEM JOGOSULT EZT AZ ÖSSZEGET MEGHALADÓ KÁRTÉRÍTÉSRE, IDEÉRTVE A KÖVETKEZMÉNYES KÁROK VAGY KIESETT HASZON MIATTI, VALAMINT SPECIÁLIS, KÖZVETETT VAGY JÁRULÉKOS KÁROK ESETEIT IS.

Ez a korlátozás a következőkre vonatkozik: (a) harmadik felek által működtetett weboldalakhoz vagy alkalmazásokhoz kapcsolódó szoftverekkel, szolgáltatásokkal és tartalmakkal (a kódot is ideértve) kapcsolatos esetek; és (b) szerződésszegésre, garanciára, jótállásra vagy hasonló feltételekre vonatkozó és objektív felelősséggel, gondatlansággal vagy más hasonló jogalappal kapcsolatos követelések, valamint minden más követelésre, olyan mértékben, amennyire azt a hatályos jogszabályok megengedik.

Ez a korlátozás abban az esetben is érvényes, ha a Microsoft tudott, vagy tudnia kellett volna a károk keletkezésének lehetőségéről. A fenti korlátozás vagy kizárás nem minden esetben érvényes Önre, ha az Ön állama, tartománya vagy országa nem engedélyezi a járulékos, következményes vagy más típusú károk kizárását vagy korlátozását.